Hiányzol,

és ebbe mindjárt b e l e ő r ü l ö k .
_______________________________________________________

szétszakadok,
belédmúlok,
messzetűnök,
felhő vagyok,
nem létezem,
felejtek,
felejtlek,
megérkezem.

hozzád.

sosem láttalak
még ilyen
fényesnek,
lehet, nem is
látlak igazán.

(ilyenkor mégis
merre vagyok?)  

n.

Tavasz veled

Önmagam vagyok melletted. Az olyan napoktól, mint amilyen a mai nap is volt, mindig nagyon nehéz elköszönni lefekvés előtt. Nem tudom (és most teljesen őszintén írom ezt), hogy voltam-e már valaha is ennyire felhőtlenül önmagam. És most, hogy már teljesen eláztattam a blogot… valami másról is. (Én amúgy nem szeretek így írni, dehát ha egyszer nem lehet másképp?! Ez ilyen, és pont. Olyan dolog ez, mint például a naplementéről írni; nyálas közhely, de látni valahogy… csoda. Na valami hasonló van velem is.)
Szóval… jó most. Nagyon.
Néha , mikor egyedül utazom a buszon, vagy ha csak egy macska társaságában sétálok az utcán, mindig eszembe jut egy-egy félsor, egy majdnem-vers, aztán valahogy nem lesz belőle semmi. Most épp a macskás hazautamon jár az agyam; épp arra gondoltam, remélem, már senkivel sem találkozom, mert a virágos táskámhoz egy szürke sportcipőt vettem fel hirtelen, és mivel ma valahogy teljesen máshol járok gondolatban, ezt már csak akkor vettem észre, amikor már elég messze jártam a házunktól, úgyhogy  nem akartam csak emiatt visszafordulni, de hazafelé valahogy minden szupermenő ismerősömmel találkoztam, úgyhogy mikor egy szakaszon csak egy fehér kandúrral volt szerencsém összefutni, nagyon boldog voltam. Ahogy a macska előbukkant, úgy láttam, mintha épp az árnyékomat enné, nyugodtan, lassan rágva a falatokat. Megráztam a fejem, hátha így megszabadulok ettől a fura gondolattól, majd mire visszanéztem, a kandúr eltűnt. Biztos talált valami finomabbat az árnyékomnál, gondoltam. Hazasiettem, belebújtam gyorsan a délután emlékeibe, magamra húztam a kockás pokrócot, mint az éjszakát, álmodtam valamit a fehér macskáról, és hirtelen arra ébredtem, hogy nagyon hiányzol.

n.

.

.

(ez az időszak kicsit ilyenolyan, de megvagyok. ma túléltem a szlovák írásbeli érettségit; este tanulni akartam, de miután hatkor szinte agyhalottként zuhantam be az ágyba, feladtam. még a teszt előtt elhagytam a telefonom, majd a személyim, és napközben még az ásványvizemet is, aztán délutánra valahogy összekapartam magam, megtaláltam az elveszett cuccaimat a szekrényem tetején, majd egy után megírtam egy másfél oldalas fogalmazást egy naaaagyonérdekes témára, és most megyek, és hallgatok valami olyan zenét, amiben a ‘hey baby i love you’-n kívül semmi értelmesebb mondat nincs, mert úgysem fognám fel. a héten ne várjatok tőlem sokat. puszi.)
(és a kép meg csak úgy, mert így van.)

n.

11

ma 9 hónapja : ) ♥

n.

Hát ez…

… gyönyörű. Már csak arra kellene rájönnöm, hogyan kellene kihúznom magam ebből a zuhanó állapotból, mert elég ijesztő. Én csak jól akarok lenni. Önző és követelőző módon, mert meguntam másképp. Ma este legalábbis… Úgyhogy inkább megyek, és álmodok valami baromságot, az mindig felvidít.

(Minden annyira 2007 szagú mostanában… és ettől a felismeréstől mindjárt hányok.)

n.