Álmos perctöredékek

• • • p s s z t , á l m o d i k ! • • •

Hónap: szeptember, 2009

Semmitmondó szerda

Kedves idegen!
Ne haragudj, hogy sosem mondtam, de tudod félek tőled. Azt hiszem kicsit most félek mindenkitől. A nap néhány percében azonban mindig a tied vagyok.
Kedves idegen!
Nem is tudom, hogyan hívjalak. Ha kimondanám a neved, azzal már biztos lennék abban, hogy ezt tényleg így gondolom. Nem akarom így gondolni.

Hozzáértél a szőke lányhoz. És mosolyogtál, idegen. Sárgás fény világította meg az arcod, és engem nyugtatva azt mondtad, hogy “Ne félj már!”. De én féltem. Ugyanúgy féltem, mikor fogtad a kezem, mint mikor elengedted. És akkor rájöttem, hogy erőltetem ezt az egészet. Erőltetem ezt a “ne gondolj rá” dolgot.

És nem is létezik szőke lány. És a te szőke hajad is csak hazugság.

Nem is nézel rám, és soha nem is fogsz létezni.

Szőke lányok sírnak most rád gondolva, idegen. Fogd meg a kezüket, én pedig majd beleálmodom a boldogságom a párnámba.

Most elszállok én is az alvó madarak álmaival.

De…

Látod, idegen? Még ez sem megy.

Eltörtek a szárnyaim…

Ma éjjel ébren őrködöm majd, hogy egy madár se tudjon megszökni a szívemből. Ígérem, legalább egyet maradásra tudok bírni, idegen.

(Félbehajtva majd pont elfér a szívem a mellkasomban. Halk dobbanás.)

Reklámok

‘az emberek könnyen törnek…

…ahogy a szívek és az álmok is.’

És hogy mihez kezdek most?

Megyek, és átalszom ezt az egészet.

Csak ti hagyjatok békén, álmok!

Esti ábránd egy csésze kihűlt teával

tel2008
Péntek esti örökké.

Talán egy törésvonalon állok. Talán a föld is remeg. Talán összedőlt már minden épület körülöttem. Talán halottak is vannak. Talán az egész világ a földrengés áldozata lett. Nem tudom meg, míg ki nem nyitom a szemem, és nem nézek végre körül.

Irtam valamit 2007-ben. Egészen fura most újraolvasni. Tudom, a régi dolgokat nem szabad piszkálni… Most sem keresve találtam rá. Véletlenül.
“Idilli kép, kellemes zene szól..” Emlékszem a pillanatra.
“Ő rámnéz. Én beszélek. Mesélek neki mindenről. Arról, amit érzek, ahogy érzek. Ahogy gondolkodom. Amit róla gondolok. Rólunk. Mindenkiről. A világról.” Arra konkrétan nem emlékszem, miket mondtam, csak arra emlékszem, ahogy az egészet végighallgatta.
“Csak pár ember jön velünk szemben. Mindenki néz. Furcsán. Nem értem. Pedig olyan jó minden.” És tényleg… : )
“Hiányzik… Ha holnap látnám,addig is egy világ összeomolhatna…” Ehhez pedig talán semmit sem kell fűznöm.

És ha már régi dolgok… Anita, majd juttasd eszembe, hogy át kell neked küldenem valamit. Köszi. Ezt el kell olvasnod.

__________________________________________________________
Valaki azt mondja, nincsenek véletlenek. Más szerint semmiféle természetfeletti dolgot nem szabad beleképzelni a dolgok hátterébe. Én csak azt tudom, hogy újra igazad volt.
Ma tényleg nem jött el.

Mi a baj, Niki?

antony micallef
Úgy érzem, elfogytam.

Ilyenkor mégis miről kellene írnom?

Csak azt a két angyalt látom, ha becsukom a szemem. Azt a két angyalt szárnyak nélkül, szomorú arccal, sötét szemekkel. Kábelek kötik össze őket. Cseppfolyósított szavak buggyannak ki az ajkukon. Senki sem veszi észre őket. Senki.
Talán csak az eső esik.
Talán nem is léteznek.

Minden szó egy újabb hazugság. Maradj csendben, Niki, maradj csendben.

Nincs itt semmi.

Összefirkált gondolatok a rózsaszín jegyzetfüzetben.

Valaha mind te voltál.

Most más rímek,
más színek
szólnak rólad.

De ezeket már nem a színes tollammal írom, hanem a kékkel.
Azzal, amivel hétfőn felírtam a nevem arra  a papírra az orvosi rendelőben.

Teáscsészébe öntöttem a szívem. És te nem kértél hozzá cukrot.

Valami kihűlt bennem. Hideg szavak vacognak most a rózsaszín jegyzetfüzetben. És tőlük remeg most minden porcikám.

Ujjal mutogatnak rám, mert tudják, azzal, hogy megszülettek, valami megszűnt velük.

Ők megszülettek, én pedig egy kicsit megszűntem létezni.

Én nem…

Csak egy résnyire nyitom ki az ajtót, és rögtön be akar jutni minden sötétség. Az én lámpámba pedig már rég nem árulnak villanykörtét.A hangunk elcsuklik, összerogyunk, de a szívünk a reményben fürdik.

„A remény hal meg utoljára.”
Csak azt nem értem, miért számít okosságnak ez a mondat.
Az összes gyilkosról ez mondható el.

Igen, remény, te vagy a legalattomosabb gyilkos. Még kesztyűt sem viselsz. Büszkén hagyod ott az ujjlenyomatod az összes áldozatodon.

n e m  a k a r o k  é j j e l t.  n e m  a k a r o k  á l m o k a t.

Most csönd

Vagy túl sok minden történt ahhoz, hogy írjak, vagy túl kevés biztos dolog, vagy talán csak én vagyok túl kevés az egészhez, vagy talán még én sem értem, ami velem történik. Nem tudom.
Mindenesetre napok óta nem tudok mit mondani.
Vagy nincs mit, vagy pedig félek bármit is írni.
Talán majd máskor megfogalmazom azt, amit olyan régóta szeretnék.
Ott lóg a mindenség egy angyal lábán.
Félek, félek hinni abban,
hogy egyáltalán
van
e

b
á
r
m
i

ami még
szeretne
itt tartani.

Fald fel a világot, közöny!

el el el el ..el innen.

Életjel

-Megcsalta őt?
-A lelkét csalta meg.

És nézek magam elé, és akkor el szeretnék tűnni innen. Elpárologni, és feltűnni melletted. Benne lenni a levegőben, hogy mindig elkaphassalak.

És tessék. Itt lóg több ezer megoldás a falon. Fotópapírra nyomtatva. Színesen. És én nem értem.

Vissza, vissza, vissza akarlak augusztus!

_______________________________________________
Semmi érdekeset nem akarok mondani.
Most is csak azért írok, mert… Na jó, őszintén fogalmam sincs miért írok. Hisz nincs miről.
Igazából… Talán lenne. És talán azért is kezdtem bele.
De most nem megy. Talán… Majd.
Ma Kassa, holnap otthon.
Holnap látom. Nem rossz itt. Amúgy.
Csak minden olyan…Múltévszagú.