Álmos perctöredékek

• • • p s s z t , á l m o d i k ! • • •

Hónap: szeptember, 2010

Jegyzet a váróteremben

A fények a folyosón
Megvilágítják a falra tapadt
Könyörgéseket: „Vigyetek el innen!”.

Irigylem néhány ember őszinteségét.
Mert tudom, én is rengeteget dobok oda magamból mindenkinek, és néha el is gondolkodom azon, hogy… áh mindegy.

Most itt ülök, abban a kórházban, ahol már annyit sírtam, és most is félek (mert mindig félek), mi lesz, ha azt mondják, nem mehetek haza.
Szóval itt ülök a váróteremben, mindig kicsit tartva a legrosszabbtól és azon gondolkodom, amit tegnap hallottam; az ősz a legszebb évszak, tele életszínűre öltöztetett halállal. Lassan, hatalmas pompával halnak meg a színek.

Van olyan egyáltalán, aki ezt túléli?

Gondolkodtál már azon, hogy… áh mindegy.

Vissza, vissza, vissza térnek
Vágy galambok,
Édes érvek.
Pedig sosem kéred,

És akkor,
mikor a szíved ott úszik a felhők között,

újra kettétörnek a fények.

(és hopp, belepottyansz az ölébe)
s z e r e t em.

(2010.9.28. kassán, a gasztroenteorológiai váróteremben, apumra várva.)

n.

Reklámok

Oh!

Mozgalmas napok voltak ezek.Tegnap
“Niki, idd már meg azt a teát, elkéssük a villamost!”
“Jaa, megyek, megyek.”
“Elgondolkodtál. Van valami baj?”
“Jaj nem, csak a párhuzamos univerzumokról gondolkodtam. Szerinted van teremtő ereje a gondolatoknak?”
“Niki, te nem vagy normális. Én reggelente azon gondolkodom, mi az első óránk, mit hagytam a szobán stb…”
“Akkor nem vagyok normális? : D”
“Nem. : D”

(lehet.)

Istenem, nagyon régen nem láttalak már ilyen boldognak! : )
(És mindenben igazad van, szeretek veled beszélgetni.)
Örülök nektek, Prom Queen! Nem akármilyen bemutatkozás volt azért ;]
A mai nap pedig…
Én próbáltam erről írni, de nem merek.  Ez a dolog túl… súlyos.
Sajnálom.
Ehhez kevés vagyok.
Többet vagy mást egyszerűen… félek mondani.
Most csak egymásra nézünk, és azt kérdezzük: “Ez tényleg megtörtént?”

Szeretlek titeket!

n.

Ennyi

[21:33:00] banka: ez nagyon instant..zacskós versek
[21:33:06] banka: szavak
[21:33:13] banka: : D
[21:35:15] banka: az a szívdobbanásnyi idő, amit meghagy az olvasónak, ordít az ürességtől.

köszönöm, hogy vagy.
szeretlek, anita.

mára legyen elég ennyi.

n.

Kedd esti ábránd

Megsejtett szerelmekről suttog a kora-ősz.
Mondd csak, mindig ilyen hangosak a gondolataid?
Miattad semmit sem fogok meghallani az egészből.
Kiről beszélek? És te kiről beszélsz?
Álmok, idegenek, lopott csókok, színek és semmi, megint semmi, és most minden, és most újra álmodom.
Ma negyed nyolckor ébredtem.

Holnap újra látlak.

Vaníliás tea, egy könyv, és máris jobban vagyok.

_______________________________________________

És… Örülök, hogy újra írsz: )

n.

Álmos szombat

,,…A kalamárisban kiszáradt a tinta, és a görbe lábú íróasztal, amelyen a nagyapám idejéből való kalendárium mutatta a nap és hold járását s a vásárokat, megtelt porral. A hímzett írómappa – egy drága nő ajándéka, és a bronzbagoly, a lúdtollak és a diósgyőri árkusok, egy verseskönyv, felütve egy helyen, s ott szomorú vers hajlékony sorai és a mindenféle álmok, amelyek felrebbenni látszanak, amint a poros könyveket, iratcsomagokat megmozdítom helyükön, álmatlan éjjelek gondolatai, hosszú őszi délutánok látományai, egy szomorú nap emléke, apró tollvonásokkal az írómappa szélén megörökítve, csákók, szálló madarak, furcsa E betűk és szabályos kis négyszögek, amelyek akkoriban keltek életre e tollhegy nyomán, midőn végrendeletet fogalmaztam, a vas gyertyatartón végigcsurgott az ezüst pecsétviasz, és egy szív örökre bezárult.“
Krúdy Gyula

Ez a könyv egy álom.

És… Jaj, itt van előttem, a faliújságomon az a kis papírka, amit telefirkáltunk gondolatokkal a nyáron. A világról magyaráztunk dolgokat, és a bal sarokba odaírtuk egymásnak: szeretlek.
Jövő hétvégén együtt?
Remélem.
_____________________________________________________

Utálok arra gondolni, hogy esélyt adtam valami olyannak magamban, ami már akkor halott volt, mikor az első mosolyt hazudtuk egymásnak.
De most komolyan… mégis mi a fenét gondoltam?
Nembaj, ezentúl is mosolyogni fogok rád, és ha talán megérted, hogy rólad szól ez a néhány sor, és ha majd egyszer megkérded, hogy: „Niki, azt akkor rólam írtad?”, azt fogom neked hazudni, hogy: ,,Dehogyis, úgysem ismered, akiről szó volt.”
És te majd megjátszod, hogy hiszel nekem, de tudni fogod, hogy rólad beszéltem, mert bármennyire is hitelesen játszod el a „mindentleszaroklányt”, félsz, és különben is, pocsékul hazudok.

És erről egy szót se többet, Niki, sosem ért ennyit.

Ja, és jobbulást nekem! Utálok beteg lenni.

Jóéjt.
n.

Olyan buta vagy!

Azt mondtad, írjak ‘valami szépet’, és nézem a billentyűzetet, és arra gondolok, amiket mondtál.
Örülök, hogy jobban vagy;  ma nevettél, és most már sokkal könnyebb minden.

Ezt a képet pedig imádom:)

Holnap megölellek!

Az emberek féltik egymástól magukat. És én is olyan sok embert engedtem már közel.
De ha csak ti maradtok nekem, már akkor megérte.

gyémántlélek.
ezüstcsönd.

(mára ennyi.)
_____________________________________________________

‘So many miles to see your face
I’ve got a feeling I can’t change
And I don’t want to sound cliche
But my heart aches
Now I’m living inside your dreams
So if you find it hard to sleep
And if you’re feeling lonely
Just call me
You know my voice can sooth your pain’

Hat harminckettő

Angyalszárnyakat sírtál azon a reggelen.
És ő gondosan akasztotta fel ezeket a szárítókötélre, hogy elpárologjon minden könnycsepp róluk.
Szárnyakat szült a szemed azon a reggelen, és a reggeli fények még csak meg sem lepődtek, mikor színeket rajzoltak a tollakra.
Ő
szerelemmel tisztogatta a szárnyaid, míg te aludtál, és szeretett, olyannyira szeretett téged, hogy azt sem bánta, észre sem vetted őt, mikor felébredtél.
Követte lépteid azon a reggelen, és te érezted ezt a csendes erőt, ami irányítja mozdulataid, de nevet nem tudtál neki adni.
Szemeid megakadtak a szárítókötélre felaggatott szárnyakon, elmosolyodtál, és tudtad, ma elhagyod a Földet.
Annyira akartad ezt a szabadságot azon a reggelen, és tessék: beteljesedett vágyaid ott pihentek minden egyes tollacskában, és ő csak itta a mosolyod.
És szeretted őt, bár nem tudtad a nevét, csak érezted őt magadban, és lecsuktad a szemed, és akkor tudtad az egész világot.
Lépteid egyre csak visszhangzottak benned, ahogy közeledtél a szárnyakhoz.
Szárnysuhogás hasította ketté álmod…
Hat harminckettő. Ma is az éles csend ébreszt, ahogy minden reggel. Kinyitom a szemem, és beengedem a fényt. Csak lassan. Mindig nehéz váltanom.
Érdekes álmom volt, mintha csak a tegnapi éjjelem kérte volna a folytatást. Ijesztő és csodálatos. Szabad voltam..
Az álmaimban semmi sem evilági…
A ma reggel, bár pontosan ugyanolyan monotonnak tűnik, mint az eddigi néhány évem összes reggele, más. Nem tudom, mi az, amit érzek, csak azt tudom, hogy ez a valami kineveti  a félelmeimet.
És most nézem azokat az embereket a villamoson, érteni akarom a halott szemüket, az örök semmit az arcukon, a keserűséget az erőltetett mosolyukban.
Ez egy olyan pillanat, amikor csak úgy, váratlanul észreveszem, és megértem, hogy é l e k.


n.

Várom már, mikor mondhatok

TÖBBET. . .

____________________________________________

Összeérnek a színek, halkan szeretik egymást. Olyannyira halkan, hogy a legkisebb hazugság is elnyeli hangjukat.
Én hallom, és félve bár, de remélem, hogy rajtam kívül más is. Mert ha csak egyedül hallanám, önző dolog lenne.
Önző és őrült.

úgy szeretni, hogy nincs kérdés. . .

Bár ki mondja meg, mi az az őrület?
(ez a téma viszont közhely. bele sem megyek. )

Ma, lefelé menet a lépcsőn azon gondolkodtam, hogy majd szépen feljövök a szobámba, leülök ide, és írni fogok.
És nézek erre a néhány semmitmondó sorra, és azon gondolkodom, hogy ahogy a szavaim, úgy én is elmúlok minden nappal.

‘great photo and wonderful smile’

az.

n.

Adj címet te!

http://mimettephotography.daportfolio.com/
(Mimette fotói, katt)

Ragadós, sötétkék tenger csöpögött a felhőkből. Az a két angyal, szárnyak nélkül pedig ott lebegett felettem. Rajtam kívül senki más nem látta őket. Talán ők sem láttak engem. Nem tudom. Csak azt tudom, amit én láttam.
_____________________________________________________

Akarod?
Ott
az arany mezők felett,
ahová már nem lát el
a képzelet,
Ahol a rejtett vágyak
alszanak,
Te vagy az ébresztő,
és én bujdosom a paplan alatt

Puhára simogattad
a szavakat, amik
most az én számat hagyják el
ártatlanul,
magvakat
szórt szét
a nyár esti szél,
fa nő majd belőlük.
És az ágak majd a Vénusz alját
nyaldossák.
Gyere, Ámor, ma te altass el,
hogy a kételyek ma ne engem,
hanem a tegnapot
mardossák..
_____________________________________________________
egy régi privát bejegyzés, egy régi versem 2 versszaka, és tessék, fejts meg.
és nézem ezt az ‘add new post’ feliratot, és azon gondolkodom, mi van velem. és nem tudom. de tényleg nem.
n.