Álmos perctöredékek

• • • p s s z t , á l m o d i k ! • • •

Hónap: november, 2010

És mi van akkor, ha…

…belemosódtál a “tömeg-lélek alaktalanságába”?

Éreztem, ahogy minden egyes szó leeszi rólam azt a felesleges bársonyköpenyt, amit régen még más szavak adtak rám. Éreztem, hogy most szabadon szeret bennem minden, és tudtam, erősen kell tartanom mindazt, ami most rohanni akar, mert még egyik távolba vágyó lába sem elég erős ahhoz, hogy elég messzire fusson, és hogy mindegyik csalódni fog, és én is csalódni fogok, mert nem egyszer mondtam azt külön-külön valamennyinek, ha menni akart, hogy maradj, most még túl hideg a levegő.
Hát tartottam a kezemben a szavakat, néztem a plafont, és közben maradásra bírtam mindent, ami indulásra készen várt arra, hogy azt mondjam, „mostantól fald fel, ami az utadba kerül”.
Igen, maradásra bírtam mindent.
Nem mondtam semmit. Letettem a könyvet.

Köszönöm, W.S.

„A mi kapcsolatunk, azt hiszem, mélyebb egy öltönyös feszengésnél.”
Nincs mit hozzátennem.

Szerda.
Abszolút igazad volt, és nem, nem mindegy. Köszönöm. A dolgok meg fognak változni.

n.

Olyan nagyon.

Olyan szép hétvégém volt. Jaj. És tegnapelőtt megláttam egy nyakláncot, amibe beleszerettem, és amikor tegnap visszamentem érte, megtaláltam azt,  amiről egy éve álmodozom. Annyira örültem neki. Imádom.(katt)
És próbálnék írni a hétvégéről, de erről nem lehet. Talán csak egy privát bejegyzésben… Egyszerűen csak… Csodálatos vagy. (Akkor is, ha mindent elfelejtesz.)
“Kéne még egy olyan nap.”
Kéne.
Imádom a képed a faliújságomon.

Ez a nap őrültek háza volt.
Mégsem bánom.
Szerettem. (Még akkor is, ha tudom, amit tudok, és látom, amit látok.)
És Viki, rázott a hideg! : )

(Betti nyaklánca, Vera fotója. Tetszett a kiállítás, gyöngyös lány! Lehetek majd máskor is a csukott szemű modelled?: D)

Én akkor rád néztem, és megértettem az összes másnak és neked kimondott „szeretlek”-emet. Megértettem, miért nem szabad bárkinek mondani, tudtam, hogy most már megmásíthatatlanul mindig itt leszel bennem.

…egyre csak nősz bennem.

őt.

n.

N.

Szeretem a szemeket.
Néztem ma a tieidbe az állomáson, és annyira szerettem azt a pillanatot, amikor egy kicsit nem tudtam, hol vagyok, amikor újra meg akartalak csókolni…

Egészen különleges hangulata van a szobámnak ebben a fényben.
Tiszták a függönyök.
Sírunk a konyhában anyukámmal.
Szemek. Megint gyönyörű szemek.

És… “Köszönöm, de tényleg.”
Nem értem, mit köszönsz.
Szeretnék mindig ott lenni, szeretném, ha sosem csalódnál. (Ezt most neked, aki ma nyolctól tízig a programom voltál.)

Nehéz hetek, stresszes napok; bele sem gondolok, mi lesz jövőhéten.
Holnapot akarok.
(Szerettem a tegnapot is.)
Érthetetlen vagyok.
____________________________________________________
Néha akarom a csöndet. Azzal a képpel néha szeretnék kettesben maradni.

n.

Úgyis

életre kelt a piros vekker. lélegeznek a másodpercek.

nem akarok mondani semmit. igazából.

úgyis mindig te döntesz.

(most elmondtam mindent, pedig nem is mondtam semmit.)
légy te az, aki fényt lehel az utcalámpákba!

n.

Hullámokat áztatni

Mindenekelőtt ezt nézzétek meg: The Fashion Of Cosmos
_____________________________________________________
A könyv utolsó lapja már hullámos marad, hullámokat áztatott a könnyem a papírba. Szép befejezés.

Szóval ez a mai nap elég érdekesen zárult, a mostanában lezajló beszélgetések végén sosem tudom eldönteni, hogy ez most akkor mennyire pozitív, vagy mi van; mindegy, nem akarok erről beszélni, hagyjuk az érzéseket.
És most rohadtul nem akarok hatni rád, ha gondolod, inkább ne olvasd végig, mert abból idézek, amiből. Te tudod, miből.
,,…Csak vigyázni kell mindig, hogy ha össze is tört, amit felépítettél, a gyökereit annak, ami vagy, és a hitednek… meg kell, hogy tartsd. Ha nem lenne így, többet talán nem törhetne össze semmi és senki, de akkor talán csak egy üveges tekintetű bábú lenne az ember, összefagyott szívvel, lélek nélkül. Akkor viszont el lehet róla mondani, hogy legyőzték. Mert tudod a szeretet/szerelem ellentéte nem a gyűlölet… hanem a közöny. És ezt azért mondom, mert bármi is történhet veled, nem szabad, hogy eladd a lelked a közönynek. Sokkal szörnyűbb, mint bármelyik ördög, keresztülfolyik a testeden, lüktet az ereidben, és végül csendes „jóéjttel” altat el a nap végén, és reggel majd hit nélkül, feleslegesen kelsz fel.
Bennem elmondhatatlanul mély nyomot hagytál.”
Nem akarok ezzel semmit, csak… na jó talán mégis.
Szűrd le, amit akarsz, vagy ne szűrj le semmit, nem tudom; csak azt tudom, hogy nem akarom kérni, hogy legyél.
Hiányzik a nyár.

Egy puszi a homlokomra.
Már nyolc óra.
Már.
Már.

_____________________________________________________
Más.
”Nem látok benne nagy jövőt.”
Félek, már én sem, pedig jaj, ezért a mondatért néhány hete mennyire haragudtam volna.
Most meg itt csendben bólogatok, és bánom, amiért nem mentem veled a kiállításra.
Végig fogom unni a hétvégét.

Mik azok a gátlások?
Hova bújtak az ábrándok?
Hol lakik a „zöld-illat”?
Mi a színe a holnapnak?

Ja és légyszi ne kérdezzétek meg, mi a baj, mert semmi bajom nincs.(:
Ez nem BAJ.
(Csipi, mikor megyünk Intermezzóba? Jól jönne egy forró csoki. Mm. Viki, jól esne, ha jönnél te is. )

n.

Örök hajnalok, csöndes lelki társak

minden csak úgy egyszerűen,
ártatlanul,
mint
mikor a reggel
az álmodért nyúl,
semmivé lesz,
pedig még csak
ki sem nyitottad a szemed,
mégis,
repednek az erek,
amik
a folyókba csordogálnak,
csöndben utaznak a lelki társak,
sosem látott,
örök hajnalok
vetkőzik le gátlásaik,
és én fehérre festem
a kételyeid,
és
elmondom, hogy
mellettem sosem találnának
rád a félelmeid.

azt mondta a szívem jobb kamrája, hogy “dobál téged a lelked”.
így van?
azt mondom, igen.

n.

Mert vannak napok, amikor inkább ne.

Ez egy olyan világ, ahol csak az újrahasznosított érzések találnak egymásra egy pohár forralt bor mellett.

Ezen a két napon folyamatosan olyan emberekkel találkoztam, akiket…

Szóval…

Szóval… vannak emberek, akiket sosem szerettünk, de még van esélyünk arra, hogy ez megtörténjen, vannak, akiket sosem szerettünk, és biztosak vagyunk benne, hogy nem is fogunk, majd egyszer, váratlanul történik valami, mi kellemesen csalódunk, és mégis megszeretjük őket, és vannak emberek, akiket sosem szerettünk, és tényleg soha nem is fogunk. Aztán ott vannak a kisebb kategóriák; az emberek, akiket szeretünk; az emberek, akiket valaha szerettünk, de a nap kiszedte a színét az érzésnek, és végül elpárolgott, és vannak, akiket titokban szeretünk, mert másképp nem lehet.
Szóval így van ez. Körbenézel, és így kacsintanak rád az emberek: én az érzéseid harmadik kategóriájába tartozom, hogy vagy? Vagy így mosolyognak: te nálam második kategóriás vagy, stb.
Ma mindenestre ezt kaptam:
”Tudom, hogy elviselhetetlennek gondolsz, és hogy sosem járnál velem, de nem érdekeeeel.”

Ismerkedj, Niki… Körbenézek, és nevetnem kell.

n.

Jóéjt!

néztem a faliújságomat, és kedvem volt lefotózni.
elkapott az a szeretetroham, ami a főutcán is, tudod.
és fel akartalak hívni, hogy elmondjam, aludj jól, és azt hiszem, sikerült felébresztenem téged.
ne haragudj.
nagyon ♥

n.

Elég.

Én nem tudom. Ez az egész olyan fura volt, ti nem így gondoljátok? Nem? Miért nem?
Ott volt ő, és nem értette, miről beszélünk. Látszatember. Aztán ott volt a másik ő, aki meg nem akarta érteni, hogy én miről beszélek, és istenem rohadtul nem akartam az egészet, haza akartam menni, vagy Bálinttal lenni, vagy egy kicsit visszamászni a víz tetejére, a többiekhez, ahol minden olyan egyszerű.
És letagadja…

És azt hiszi…

Nekem meg elegem van abból, hogy örökké így beszéljek, hogy csak az értse, akinek nem félek elmondani, mi van.

Ja és ráadásul én lettem a suliújság főszerkesztője. Most kellene hinnem magamban, nem?
És vannak emberek, akikkel most annyira beszélgetnék.
De mindig csak holnap.
Holnap.
Holnap.
Holnap.

Hozd el nekem a tavaszt!

(Ez a bejegyzés elég szomorkásra sikeredett. Pedig nem vagyok én szomorú. Egész kiegyensúlyozott vagyok. Ma elolvastam még két fejezetet a kötelezőből, szombaton befejeztem azt a két cikket az újságba, kitakarítottam a lakást… stb.)
Az utóbbi időben nem jelentkeztem valami sokszor, igaz?
Igaz.
Tegnap pedig ott voltam azon a bulin, és komolyan mondom, ahogy néztem őt, semmire sem vágytam jobban, mint a laptomora, és egy leírt gondolatokra váró üres lapra a Wordben.
“Majd még összefutunk.”

Elég.

n.