Álmos perctöredékek

• • • p s s z t , á l m o d i k ! • • •

Hónap: december, 2010

Let you fly away


Bárcsak sose tudnád meg, kismadár, milyen, mikor szíveket ejtenek ki a kezükből az emberek… Mikor hideg betonon álmodik minden valaha megtalált, majd elfelejtett válasz.
Várj, kismadár, kapsz egy gézkötést a szárnyaidra, várj még, ezzel menni fog, nem kell félned. Újra hallani fogod, hogyan imád téged a levegő. Ne félj, itt leszek neked, csak hagyd, hogy néha belebújjak a szárnyaidba, hagyd, hogy higgyem, én nem a fagyott földön álmodó válasz vagyok.

Halott madarat tanítasz repülni, és még te haragszol, amiért ő már nem szeret téged.
____________________________________________________
Tegnap éjjel sokáig nem tudtam elaludni… Nade az is igaz, hogy nehezen jön az álom, ha francia portások akarják cipelni a poggyászod, mikor lecsukod a szemed. :]
És… köszönöm a Prom Queen összes tagjának a tegnapelőtti köszöntőt! És a dalt is, amit nekem küldtél, Anita! Majd’ elsírtam magam :]
Let you fly away♫ ♪

Bálint, hiányzol!
n.

Kac-kac

Egy vidám bejegyzés.
Utálom a havat, és tessék, Vele még a telet is szeretem. Örülök, hogy feldobtuk a punnyadós napunkat, A. :]
Holnap hajnali tízkor odakint;
fotók várhatók.
____________________________________________________

,,When violet eyes get brighter
And heavy wings grow lighter
I’ll taste the sky and feel alive again
And I’ll forget the world that I knew
But I swear I won’t forget you
Oh if my voice could reach
Back through the past
I’d whisper in your ear
Oh darling I wish you were here”

n.

Tizennyolc

Így hárman megértettük egy pillanatra a világot, nem?
Fél kettő. A páraelszívó fénye világítja meg a cigarettafüstöt a konyhában. Nézem, ahogy alvajáró hópelyheket dobál a hideg szél, amik pedig már a földre hulltak, tavaszról álmodnak; tudom, hogy így van, mert velük álmodom én is, míg szótlanul ülök a sárgás fényben. Verset olvasok. Az ilyen félkettőkért érdemes élni, például.
Tedd örökké a pillanatot, ,,és beléd tódul a világ.
És köszönöm, hogy itt voltatok, és köszönöm, hogy vagytok; Lumpi, köszi az órát : D, és Anita, Viki! Nyáron Párizs!


(És annyira örülök, hogy végül elértelek, nagyon aggódtam, de tudod.)
n..

Ecsetvonás

Nagyon élveztem ezt a délutánt. Ahogy lapozgattam a könyvet, beleszerettem:

(Giovanni Boldini)

pávatoll szeretnék lenni, meg óceán,
mindenkit látó soha-lány.
(mondd, miért ilyen
hangos ma
a hiányod?)

n.

,,Meglengettem, mint valami fegyverszünet fehér lobogóját”

,,Éjszaka és hajnali szürkület senkiföldje-óráján elhagyatott volt az „Amazon” napozóterasza.
Halálos csendben, mint egy betörő, búzavirágos fürdőköpenyemben a mellvéd pereméig másztam. (…)
Erős szél markolt hajamba rögtön. Lábaim alatt a város álomba mosta fényeit. akár egy temetési menet, feketélletek a házak.
Utolsó éjszakám volt ez.
Fogtam a magammal hozott ruhaköteget, és egyik végéről kihúztam valamit. Egy pánt nélküli elasztikus kombiné került a kezembe, a sok hordástól elveszítette már a rugalmasságát. Meglengettem, mint valami fegyverszünet fehér lobogóját, egyszer, kétszer… a szél belekapott, és én elengedtem.
Fehér pille vitorlázott ki az éjszakába, s aztán lassan leereszkedett. Vajon melyik utcába, melyik ház tetejére? Megint húztam a kötegből. A szél most is igyekezett, de nem boldogult, így aztán denevérként repült egy árny mindjárt a szemközti felhőkarcoló tetőterasza felé.
Egymás után tápláltam be egész ruhatáramat az éji szélbe, és a szürke foszlányok elvitorláztak szépen, akár egy szeretett lány hamvai, hogy aztán itt meg ott, sose tudom meg, hol, leereszkedjenek New York sötét szívében.”
(Sylvia Plath)

Első olvasásra fura lehet, miért idéztem pont ezt… ez egy kiragadott részlet, nem kell érteni, csak érezni a hangulatát. Ahogy tegnap elolvastam, kedvem lett volna kiállni egy magas épület tetejére, és a szélbe dobni minden ruhám; nem tudom, mi történt tegnap éjjel.
Üresen vártam az álmom.
És mikor raktam el este a könyveimet, az utolsó két könyv, ami a kezembe került az Sylvia Plath Üvegburája és egy József Attila kötet volt; arra gondoltam, csinálok egy polcot az öngyilkos költőknek/íróknak, elmosolyodtam, és elmentem aludni.

Ez az utolsó néhány órám tizenhét évesen. : )

n.

My december

Nem válasz akarok lenni, vagy hűvös magyarázat; az ölelés akarok lenni. A válladra hulló sötétszőke hullám akarok lenni; és mindezt úgy akarom, hogy közben cseppet se kelljen akarni.
Ma komolyan megijedtem, hogy talán mégis félreértettük egymást.

Olvadt hó hömpölyög a felesleges szavakban, ne beszéljünk, kérlek… ne mondj semmit. Mosolyogni akarok, akarom, hogy a semmiről csevegjenek a szobák, ahonnan együtt lépünk ki, akarom, hogy sose „essünk el”.

Többé nem magyarázom el senkinek. Nem, mert nem szorul magyarázatra, és mert akármit is mondanék, lehet másnap már nem lenne érvényes.
Nem írok mást. Nem akarok mást írni.

Hétfő.
Mikor kettőkor a próbán felálltam a színpadra, és elmondtam a Hazug Nap első pár sorát, és visszahallottam magam, úgy éreztem, a szavak összezsugorodnak, én pedig ott állok, és olyan saras latyakot köpködök az emberekre, amilyenbe odakint léptem bele.
Azt hittem, nem fog menni.
Este azonban minden más volt.
”Félek.”
”Niki, ez egyáltalán nem kicsi szöveg.”
: )
Köszönöm azt a rengeteg szépet, amit tőletek kaptam; jó volt, hogy odaadhattam magam arra a pár percre.
Szerettem.
(Hogy tisztább legyen: a Szárnypróbán a Hazug Nap c. írásomat adtam elő.)

És most ehhez van kedvem:

n.

Huh

Ilyenkor igazából sosem a nyár hiányzik, csak szörnyen akarom már, hogy a sötét fényes mindenek árnyéka legyen csupán; arról igazán nem tehetek, hogy ez a nyarat is magával hozza.
Szóval össze-visszaság, szóval elmúlás, meg gyönyörű életek, néha nem tudom, mi van veletek.

(Ma ennyi. Ma semmi. A kiállítás. No majd egyszer írok róla, milyen volt. Most fáradt vagyok, és Adri is várja, hogy menjek már aludni. Huh. Jóéjt.)
n.

Ma

ma cipőkopogás voltam, árnyék;
csöndes kibúvó (ilyenkor messze
szállnék);
leheletnyi bárcsak-lány a hátha-fények
fátyolaként.

szürke falak mosolyogtak, mikor én lettem
minden haragos nemtudom;
halkan kértem a telet, hogy ne,
most igazán hagyjon;
felesleges sós cseppeket
itattam veletek,
mindigenyém talánok;
majd elbújtam a mosolyodban,
és minden apró
ma-szilánk
a pillanatunk
mámorává
párolgott.
____________________________________________________
szeretlek, amúgy.
: )
n.

Itt kell megadni a címet

Nem szeretem a telet, a hideget, a havat, a karácsonyi díszeket… és hogy ha kilépek az utcára, a december elszívja az összes energiámat.
És írhatnék a hétről, de nincs kedvem; örülök a hétvégének. Anitával a vonaton megfogalmaztuk a beszédemet, ja merthogy igen, szombaton gyertek kiállításra! Na.

Más…
Azt hiszem, megérett a dolog arra, hogy rákérdezzek néhány dologra.. Nem? Néha nem tudom… elkezdtem figyelni rá, és félek, elkezdem majd szeretni is.
Ez nem rossz. Egyszerűen csak a lehetetlen alakul át lehetségessé.

Ja és álmomban forgattam egy szörnyű vámpíros filmet. Megálmodtam a sztorit, szóval lehet, megírom, és én is meggazdagszom, vagy valami. Eh.
____________________________________________________

Ma.

Most pedig nem tudok dönteni; Pillangó-hatás, vagy Üvegbura.
: )

n.

Számít?

ropog a lélek a talpam alatt, és fázik a jeges hó a mellkasomban
____________________________________________________

Szóval akkor én voltam a túl naiv, amiért azt hittem, hogy ezt a négy évet végig tudom csinálni anélkül, hogy (például) kiraknának a kollégiumból?
És ó, semmi rosszat nem csináltam (pont én…), éppen csak, úgy tűnik, túl kevés mindaz, amit mutatni tudunk ahhoz, hogy „létezve maradjunk”.
Kevesen vagyunk. Vagy csak elfelejtettük, hogy kik vagyunk.
Írjátok alá a petíciót; félek.

El fogunk fogyni.

Nem akarom.
(nincs szükségem “nem kell pánikolni, meg nem ez a világvége, meg jaj hát ez nem jelent semmit” hülyeségekre, csók. )

reménykedem, meg hasonló felesleges dolgokat csinálok.
néha.

n.