Álmos perctöredékek

• • • p s s z t , á l m o d i k ! • • •

Hónap: április, 2011

Cukiság

Maggie^-^

n.

Mintha álmodnál

lecsukott szemmel, mintha álmodnál;
vöröses, enyhe zúgást suttog
szemhéjadra az asztali lámpád
tompa fénye,
rímek, színek, nyarak,
ujjaidban remegő szavak;

megmártózom az árnyékokban,
mint ahogy a paplanok szoktak bennünk;
lehet, nem is tudod, de most is
betakarsz, mint ahogy álmaimat
védi a hidegtől
a pillangós takaróm,
,,ne fázz”– mondom;
,,nem fázom”

– válaszol a tavasz.

n.

Talán


Talán az a „baj”, hogy nincs semmi baj. Erre most jó érzés volt rájönni. Persze mindig történik valami, ami egy-egy percre/órára olyan sok gondolatot ébreszt bennem, hogy oldalakon keresztül tudnám ecsetelni, hogy hű, meg ha… De valahogy sosem teszem. Arra szoktam gondolni, hogy el fog múlni, el fog múlni… reggelre elfelejtem, elfelejtem. És ha nem is, de valahogy mégis… Eltűnnek a gondolatok, a sötét felhőket elfújja az ablakom elől a tavasz, és én jól vagyok. Újra. : )
A hangja is mindig felvidít. Annyira szeretem, és annyira sajnálom, hogy néha hülyeségeket képzelek dolgokba… Hiányzol.
És… Huh, hogy mi történt velem, amióta utoljára jelentkeztem?
Szép Magyar Beszéd országos forduló…  Nos, első lettem, de nem szeretek dicsekedni, úgyhogy erről elég is lesz ennyi. (Hogy érett lennék? Nem is tudom… )
Bálint szülinapja: )
És… próbák próbák hátán, énekkar, autósuli, és sok minden még. Jövő héten csütörtökön pedig Tompa Mihály országos szavalóverseny… Ahh, most már nagyon nincs erőm.

Azon gondolkodtam, hogy mennyire lehetetlenül másak vagyunk, és még úgy is, hogy ezt tudom, mennyire befolyásol, hogy mit gondolnak/mondanak mások. Azon, hogy képes vagyok törölni egy gondolatot, csak, mert unom az emberek képtelen, és nevetséges reakcióit; és nem értem, nem tudom megfejteni, miért nem tudom mindig egyszerűen csak azt csinálni/mondani, ami igazán, őszintén belőlem jön, és nincs kicsit sem a körülöttem lévő emberek esetleges reakciójához ferdítve. (Most is azt mondta nekem a Word, hogy: ,,Ilyen hosszú mondatot nehéz elemezni. Ez talán nem is egy mondat.” Juj. Na legalább ő legyen az, akihez nem akarom igazítani a mondataimat. Nem írom át. Hm.)

(Amúgy mire ez a bejegyzés “elkészült”, a hangulatom elég erősen megváltozott, na nem baj, már így marad. Jóéjt!)
(Jaj, de utálok sírni.)

n.

(:

Soha, egyetlen percre se engedjétek, hogy legyőzzenek a félelmeitek! De tényleg. Én ma majdnem elsírtam magam a kórházban, a “sorsomra várva”… Végiggondoltam a lehetőségeim, mintha a legrosszabb következne… De nem volt semmi. SEMMI. Semmi rossz nem történt, pedig… Pedig mennyire féltem, ahj. De ismétlem… SEMMI ROSSZ. Sőt, még a doktornő magyarul is beszélt velem, hát kész csoda volt ez a mai nap.  (Függetlenül attól, hogy több, mint 4 órát vártunk arra, hogy behívjanak.)
Úgyhogy most jól vagyok, és… örülök, hogy lekéstem azt a buszt, Bálint. (:
És olyan ajándékozós ez a hét, tele van szülinapokkal… ^-^
Ez a kép pedig elég régi, még az ajándékba kapott ékszereimről készített fotóm, de most kedvem van ide berakni, ha már annyi ajándékozás: D
(Mostanában nem vagyok valami irodalmi, ha? Na majd… )


n.

Ma ilyen

Kitöltöttem egy ilyen “ismerj meg” kérdőívet. Unalom? Nem tudom… Ha érdekel, olvassátok el [:

Milyen csúnya szót használsz leggyakrabban?
Nem szoktam csúnyán beszélni. De tényleg. Néha egy-egy „bazmeg“, és lehet, hogy béna, de még ez után a szócska után is mindig hülyén érzem magam. Jókislány vagyok. Na.

Kivel beszélsz legtöbbet?
Bálinttal: ) Olvass tovább »

Cicc-micc

Nem tudom, de valahogy útálom, ha semmit sem tudok csinálni, és az is olyan rossz, hogy ez a hetem tök zsúfolt lett volna, erre… itthon ülök, és csak úgy folyik ki a kezeim között az idő. De amíg nem volt semmi dolgom, elolvastam egy könyvet, amire amúgy biztos, hogy nem lett volna mostanában időm… Szegény Bulgakovot is már majd’ egy hónapja olvasom.
De ma már legalább jobban vagyok, holnap este már Kassán leszek. : )
A könyvek közül már olvastátok valamelyiket? : )
Írjatok kommentárt, írjatok, írjatok nekeeeeem! [:
Bármiről.
De komolyan. ^-^

n.

Hé, hétfő!

Néztem a plafont, és az jutott eszembe, hogy vajon azt a csíkot eddig is észrevettem-e már az unalmas fehérségben, vagy csak most vonzotta oda a tekintetem valami érthetetlen okból ez a szürkés sebhely? Aztán az is eszembe jutott, hogy ez egyáltalán fontos-e. Miért akarnám ismerni a szobám minden apró részletét?
Nem tudom.
De gondolkodni a felejtésen csak a plafont bámulva lehet.

Végül is csak néhány mozdulat levenni egy képet a faliújságról, semmi több. A filmekben mindig olyan nehéznek tűnik, szívszaggatónak; pedig csak néhány egyszerű mozdulat, nincs benne düh, nincs benne semmi; csak a felejtés.
Látod, azt a szürke sebhelyet máris elfelejtetted, ami a plafonomról lóg bele a szemembe most is; azon gondolkodsz, kiről beszélhetek.
Látod, hát erről szól az egész.
Látod, ilyen egyszerű az egész.

(Tudod, igazából semmit sem felejtünk el… Csak sokáig nézzük mindig a plafont, ha nem értjük, hogy miért, mert sosem értjük, hogy miért, és akkor szürkés viszlátcsíkokat festünk a falakra, és csak a mosolyok maradnak, csak az álmok maradnak.)
_____________________________________________________
Már jól vagyok, vagyis hát mondjuk rá.
Jobbulást nekem! : D
(Kezd elegem lenni az… khm… egészségemből.)

n.