Álmos perctöredékek

• • • p s s z t , á l m o d i k ! • • •

Hónap: május, 2011

Az első

igazán meleg nap itt Kassán, legalábbis úgy, hogy én is itt vagyok, mindenképp az első. Ruhácskában, nyáriasan(:
Ez egy jó nap volt. És a kép pedig… igazából csak meg akartam mutatni, mit vettem ma. Nekem nagyon tetszik. Olyan… nikis színe van, vagy nem is tudom.
Na jó, igazából semmi érdekeset nem tudok most mondani; élvezem az időt.

És ma arra jöttem rá, hogy szeretem a vásárlás hangjait; mikor csörögnek a giccses nyakláncok, vagy leejtek egy fogast… Nem tudom miért… Bár nekem mindig is voltak fura dolgaim. Na aludjatok jól!(:

n.

Reklámok

N;

És egy másik hangulat:
Ez egy ilyen nap volt ma.
Ha mesélni szeretnék róla… hát talán azt mondhatnám, hogy ma is felfedeztem olyan helyeket, amiket azelőtt még nem láttam, pedig itt élek. (:
És oh, a tegnap!
Hát… szóval örülök, hogy én nem/hogy páran nem.
Aludjatok jól!(:

n.

Könnyű ágakon

könnyű ágakon fekszem,
alszik a csoda most,
halkul a hideg bennem;
hát hol vagy?
néha látom,
zöld szárnyakban ringatózik
tested;
lélekzik a levegő,
ha feléd hajlik álmom;
és csak várom,
hogy vigyen el hozzád,
(mert elvisz, tudom),
és látod,
itt ez csak szavakká zsugorított
szerelem, mert
csak a sorok közé férnek
a sóhajok,
mint ahogy ha kezeink is
ölelkeznek,
közéjük férnek el csak
álmaink,
így osonnak egymáshoz,
így lélekzünk mi is,
unalmas esti órán,
szavakkal,
ha máshogy nem lehet.
_____________________________________________________


És ezt most nagyon. (Farkasok*-*)
Jóéjt!

n.

Ha reggel…

ha akarom, kettőt látok a világból,
ha akarom. becsukom az eget,
ha nem akarom.

reggel galambszerelemre
ébredni,
csikorog az ablak, és
te

messze vagy most,

nyitott szemmel
meddig is láthat
egy ember;

búg a reggel,
sírnak a pilláim
a fényben;

emlékszem.

álmodtam fákról,
hűslombú fákról,
szelídekről,

elrabolták a hajnalt.
jaj, elrabolták.

ők. (?)

n.

.

Álmatlanság a nappaliban,
nappal.
Nem tudom, mitől ez a nyomott hangulat, de valahogy nem, és nem tudok kimászni belőle.

Bárcsak eljönne velem valaki sétálni/beszélgetni.

n.

A kérdésekről

kérdezz mindig;
hangosan, vagy halkan,
mindegy.

fehér papírról visszaverődő
májusi ég;

nem látod a szavakat,
hát olvasnál? verset?
hazudnál? hogy csak betűket
értesz, és hogy nem tudod?
hogy kerested magad, de
sehol sem vagy a szavakban?
hát így van ez?
miért van ez?

(csönd)
_____________________________________________________

Ma egyedül alszom as zobában, a folyosón is, ami azt illeti, és nem akarok. Jaj. És igen, ma ballagás volt, és azt hittem, sírni fogok, de nem sírtam. Fura is volt nézni a könnyes szemeket. Pedig azt mondják, én amolyan érzékeny típus vagyok; hát érnek még meglepetések.
Szóval jól fogadtam(vagy még nem fogtam fel), hogy elmész…

n.

Sokszor…

Sokszor gondolok csak úgy, a buszon, az utcaszagú emberek között magamra. Csak így. Tisztán és egyszerűen, mindenféle túlzás nélkül: magamra. Mikor azon kapom magam a pirosnál állva, hogy a fenébe is, ma is begubóztam egy szürke szerdába, és hogy unom ezt az utat már, és unom, hogy csak teszem a dolgom mindig anélkül, hogy néha nemet mondanék legalább arra, amit nem szeretek csinálni. Ilyenkor sosem tudom, hol vagyok én. Nem tudom, hol vagyok azalatt a néhány óra alatt, amíg utálok valamit, és mégis… Nem tudom, miért csinálok bármit is, ami nem tesz boldoggá. Fura dolog ez az ,,igen”, meg a ,,nem”; erejük van, pedig olyan erőtlenek, ahogy kicsusszannak a számon, jaj olyan kis védtelenek… főleg mert legtöbbször hazudom őket.
Ez a most eltelt néhány hét túl sok volt, és túl keveset voltam veled. Úgy igazán legalábbis. Mikor nem arra gondolok, hogy jaj, holnap mi lesz, vagy nem sírom el magam hülyeségeken… Szóval hiányzol. Sokszor, tudod? De nem csak te. Azt hiszem, már a nyár hiányzik szörnyen, hogy magam mögött tudjam ezt az évet, ezt a sok felesleges dolgot, amit hordok magammal, mint ahogy egy rossz álmot hord magával az ember napokig még azután is, hogy már felébredt belőle.
Szóval amikor megáll a pirosnál a buszom, sokszor eszembe jut, hogy milyen kis… szürke vagyok. Pedig hát itt lüktetnek bennem a színek, csak… fáradt vagyok őket felébreszteni álmukból; alszanak bennem, ahogy én is csak alszom magamban sokszor, és tudjátok néha talán csak annyi hiányzik, hogy valaki felrázzon, és… és holnap majd mikor ülök a buszon, és majd sárgára vált a jelzőlámpa, ígérem, ez a szürke fátyol is elszáll rólam, olyan leszek, mint a gyermekláncfű; engedem, hadd vigye a szél messzire a színtelen álmokat, hogy majd a földből sárga szirmok nőjenek belőlük, pontosan olyan sárgák, mint a jelzőlámpa sárgája a délutáni csonka fényben.

n.