Álmos perctöredékek

• • • p s s z t , á l m o d i k ! • • •

Hónap: július, 2011

Most így

Több minden miatt vagyok mostanában olyan szörnyen csendben a blogomon. Néha megnyitom, leírom az első pár szavát egy új bejegyzésnek, de egyszerűen nem akarom elmondani, mit érzek… nem tudom, miért.
Ez lehet, azért van, mert most egy ideje megint jól érzem magam, és ha jól vagyok, azt megsínyli a blogom, haha.
Ez a nyár… nem is igaz. Esős júliusi november. Fuj.
Fura álmaim vannak mostanában, nem szeretem őket. Kérem vissza a régi, bolondos, vicces álmaimat! Hiányoznak. Mint ahogy Párizs is… amióta hazajöttem, szinte minden álmomban megjelenik… ha csak a részletekben, akkor is; ott van egy-egy utcatáblában, a metrón ébreszt, vagy csak franciául szól hozzám egy-egy üzletben…
És hogy mit csinálok itthon?
Sokat foglalkozom még dolgokkal, amikkel már nem akarok; haragszom, pedig azt hittem, nem fogok; szeretek, pedig azt hittem ezt se fogok egyhamar; olvasok, tanulok, sokat alszom,  mosolygok, szeretve vagyok(és jaj ez milyen jó)… Azt hiszem, felolvadtam a nyárban, pedig a sötétfehér ég esője ősszé áztatta már a világomat.
Ó, és ha már az előző bejegyzésben is Wilde, akkor:
,,Mindig félreértjük magunkat és ritkán értünk meg másokat. A tapasztalat nem erkölcsi érték. Pusztán név, melyet az emberek tévedéseiknek adnak.”
_____________________________________________________

Ilyen időt szeretnék most. Mint a képen.
(Múlt nyár, július elseje, ah.)
n.

Reklámok

Mosoly

,,Mindig van valami nevetséges azok szenvedésében, akiket már nem szeretünk.” (Oscar Wilde)

…és én már cseppet sem érzem magam gonosz embernek ettől.
n.

: )

Ő

Egy ideje ennyi vagyok, nem tudnék másról beszélni, de… most még nem. : )
Ez a csütörtök hihetetlenül jó volt, köszönöm. ♥
(Jól vagyok, nagyon jól.)

n.

Nézlek, alszol most…

Tánc közben alszik el az eső, ha csöndre intem a felhőket… pszt, gondolkodni szeretnék!
Nem akarok tanulni a tapasztalataimból! El akarom követni a „hibáimat” újra és újra! Miért kellene elfogadnom, hogy ami egyszer megtörtént, megtörténik majd megint? Kiráz a hideg, ha belegondolok, hogy nem tudok változtatni… persze, menekülök megint, tündérekhez, meg majd állítólag később rájövök, hogy nem így van… hogy tévedtem… de komolyan úgy kellene élnem, hogy minden döntésemet aszerint hozzam meg, hogy egy másik állapotban erről mit gondolnék?
Semmit sem bántam még meg. Azt sem, hogy elhittem, ,,nincs vége”, csak ,,más” lett. Akkor úgy is volt; szeretem szeretni az embereket, ennyi az egész. És ha már itt lenne az ideje „nemszeretni”, egyszerűen nem megy… olyan könnyen.
_____________________________________________________

ötvenes néni kölniszaga
a hazafelé út altató
felhője,
messzi házakban eső lakik,
ablakokon vérzik el
egy reggeli gondolat;
vagyok.
csak így, két álmos utazó
ásítása között én
vagyok a köd, ha
szürkét álmodom, míg
nem jössz;

nézlek,
alszol most,
becsukom a szemem, így közelebb-
ről látom, ahogy
együtt…
befejezetlen mondatokat
suttogok; hallod, ahogy
körülötted remegnek?
elküldtem őket hozzád
egy skarlátmadárral, tegnap álmodtam,
gyönyörű szárnyakkal,
puhán repül, ígérem, nem csap
zajt; észre se veszed,
ha nem akarod.
segíts
megtalálni, hol hagytam
el magam…
talán két csillogás
között fénylek,
amikor szeretsz;
sírok, jaj,
nincsenek rímek,
és ez csak egy fáradt,
semmilyen vallomás;
istenem, olyan szép vagy,
nem, nem tudok…
többet…
hát magamtól kellene
szavakat kölcsönkérnem?

(illatos szív, juj ♥)
(őszintén? hiányzott, hogy végre valami pillanatnyit írjak le a blogomba, és nem százszor átgondolt, “csakúgy” szavakat egymás után, jó most.)

n.

Igen, én az az érzékeny típus vagyok, aki sír, ha valami csodaszerű dolog történik… Most nem írok semmit, majd talán egyszer lesz egy amolyan élménybeszámolós bejegyzésem is, nem tudom. De beszélni erről nem igazán tudok, fantasztikus volt!
Azt hiszem, ebbe a bejegyzésbe ennyi épp elég lesz… legközelebb valami tartalmasabbal jelentkezem (már ami a betűket illeti…)
Jóéjt!
n.

Életjel

Rég nem írtam már, ez se lesz egy hosszú bejegyzés, mert fáradt vagyok ahhoz, hogy bármi értelmeset is lepötyögjek, de gondoltam, legalább megírom, hogy élek.
Annyira nagyon jó volt!
Indulás előtt egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy erre mi tényleg képesek vagyunk, de semmi gond nem volt: ).
Vannak képeim, nem is akármennyi, nade azokat majd később…

I love Paris <3
(Nekem komolyan ez lesz a csengőhangom!)
n.

Te

Az esőtől a lépcsők illata pontosan olyan most, mint amikor elkezdődik valami. Megállok egy percre, kibújok a júliusból, messze vagyok most; ó, hadd nézzék, miért állok mosolyogva az esőben vasárnap délután.
Nem tudom, merre vagy most, vagy hogy mire gondolsz, csak azt tudom, hogy most semmi sem fáj. Kopog a nyári eső a hideg ablakpárkányon, nehéz a szoba levegője ettől a nagy csendtől, de ezt most így akarom; csak így tudom felidézni.
És ha néha sírok, kérlek ne haragudj rám. Nem tudom, valamiért szeretem, ha olyan lehetek, mint az eső. Kopogtatok ablakokon, valaki hátha beenged.
(…)

Elkezdődtem, most már meg kell védened engem… magamtól.
”Csak kölcsön? Ne adj vissza.”

n.