Álmos perctöredékek

• • • p s s z t , á l m o d i k ! • • •

Hónap: augusztus, 2011

Polcokon pihenek; pillantás

Igazából az előbb elkezdtem írni egy nagyon személyes, „jólmegmondom” bejegyzést, de… két mondat között az egyik polcomon pihent meg a szemem. Csak néztem a könyveket a faliújságom felett… Végiggondoltam, melyiket mikor vettem, kitől kaptam, hol nyertem, és megakadt a szemem az egyik fekvő könyvön; ő tartja a többit állva a polcon… amióta Nagyi meghalt, hozzá se értem. Néztem azt a könyvet, és megértettem valamit. Megfogalmazni még nem tudom. Az időhöz van köze, az elmúláshoz, a tárgyakhoz, amiket ő is és én is láttunk… és a szívemhez. Azt hiszem, túl keveset sírtam emiatt… Hogy elment…
Sírok, ha fáj a fogam, sírok, ha megbánt egy ismeretlen ember, sírok, ha szerelmes vagyok, és meghatódom, de ha egy világ hullik darabjaira, csak néhány napig könnyezem. Az is talán csak a szemembe szálló portól, amit a földre hulló végtelen kavar fel.
Lehet, nem merem… mert akkor talán sose hagynám abba.
Szóval mikor épp haragszom valamiért, vagy épp olyat akarok mondani/leírni, amit később megbánnék, jön valami, ami eszembe juttatja, hogy… ennél én okosabb vagyok.
Pedig néha olyan könnyű úgy viselkedni, mint ahogy sokan tennék. Gonoszkodni, hallgatni, ahogy a barátaid azt mondják: igazad van, pedig nincs. Könnyű, néha elviselhetetlenül könnyű. Mintha pihenőt tartanék magamban, mintha megkérném az igazi Nikit, hogy most fogd be a füled, ezt nem akarod hallani…és csak mondom, és mondom, és gyűlölök, és… azt kérded, mi van aztán? Alszom egyet, és elfelejtem az egészet. Aztán jön ez a könyv, amihez hónapok óta nem értem hozzá, ami ugyanabban a pózban hallhatta, ahogy Nagyi sütit hoz be nekem, ahogy most ott fekszik némán.
Azt hiszem, rátaláltam egy apró részletére az örökkének, de nem mondhatom el, még elpárolog.

Őrület, hogy ilyen dolgok ráznak vissza a valóságba, nem?
n.

Szilfa

Sylvia Plath:
Szilfa

A mélységet ismerem. Tapintom a gyökeremmel.
Te félsz tőle,
Én nem: visszahúz.

Hallod bennem a tengert?
Az elégedetlen morajt?
A semmi hangját, múló őrületedét?

A szerelem árnyék.
Hogy fetrengsz, sikoltasz érte,
Paták dobognak, hallod, hogy szalad?

Tüzes vágtában egész éjszaka
Követlek, míg fejed kő lesz, párnád gyep,
Hangot, visszhangot ad.

Vagy méreghangokkal etesselek?
Eső esik most, nagy a csend.
Arzéngyümölcse bádogfehér.

Megszenvedtem a naplementék aljasságát.
Gyökérig perzseltek,
Vörös rostjaim kiégett, fölmeredt drótok.

Széthulló darabjaimból nő fütyköserdő.
Süvít az erőszak,
A szemlélődést nem állja: üvöltök.

Nem könyörül a hold sem: vonszol magával,
Meddő és kegyetlen.
Bánt a holdsugár. Vagy én akaszkodtam beléje.

Engedem. Elengedem.
Frissen műtötték, sovány és lapos.
Rémálmaid hogy kisajátítottak engem!

Bennem lakik a kiáltás.
Éjjel portyára indul,
Kiveti a hálóját, szerelmet keres.

Megrémít a bennem kushadó
Sötétség,
Borzas, lágy moccanások, komisz rosszindulat.

Felhők múlnak és szétterülnek.
A szerelem pótolhatatlan arcai?
Ezért kavarodik föl a szívem?

Nem bírok el több tudást.
Fojtogató ágak közt fölvillanó
Gyilkos arc – kié?

Álnok savak csókja:
Az akarat bénul. Ezek a lassú, magányos bűnök
Ölnek, ölnek, ölnek.
_____________________________________________________

A kedvenc versem.  Csak meg akartam mutatni nektek.
n.

Pillangó

Néha, mikor még a gondolatok jól érzik magukat odabent, a kellemes melegben, meztelenül, érintetlenül, csöndes tisztaságban, csonkítatlanul… olyankor tökéletesnek érzem őket, végtelenül igaznak.
És elmondom őket, pedig jaj, mennyit hazudok így!
Lehet azért könnyezem néha, amikor a bordó függönyömet nézve, egy üres, fehér lap előtt hazudok magamnak/nektek magamról, mert tudom, hogy több ez… ennél.
”Szavakká zsugorított szerelem”.

Párnákat ölelek, haragszom, amiért néha ilyen lehetetlenül ostoba vagyok, és amiért néha képes vagyok elbizonytalanodni… Bocsánatot kérek.

Zöld tea, nagyon meleg augusztusi nap, egy-egy miújság…

Hiányzol.

n.

Végre nyár…

… eső nélkül.
És… Volt pár nagyon szép napom mostanában, például a vasárnap Kisvárdán vele.
De… igazából írni most nincs kedvem.
Majd máskor, ha nem leszek ilyen tökéletesen üres. Amúgy minden nagyon rendben van, csak ez egy ilyen semmilyen nap. Oh, és igen! Ma megnéztem a Donnie Darkot, végre. Már egy ideje kíváncsi voltam rá. Tetszett. Nézzétek meg.
Na szép álmokat!
(A Tiszán készültek a képek amúgy[:)

n.

Fénycsóva nélkül

fénycsóva nélkül
zuhanok a hullócsillagok
mögött;
feketén pihegek
az ujjaid között,
ha
az égre mutatsz;
meglátsz,
pedig nem csillogok,
csak
pirkadok, alkonyodom,
kócos, csókos, halvány
és egészen apró vagyok,
el-el tűnök,
felsejlem;
tündöklök, elmúlok,

szeretek,
szeretlek.

csöndre intem
magam,
pisszegek.

(elszenderedsz,
és én elfelejtem,
hogy várnom
kell a reggelt.)
_____________________________________________________
Köszönöm a csodálatos pénteki napot, és sajnálom, amiért a szombat nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Remélem, hogy bepótolhatjuk legközelebb. El sem engedlek majd egész este, meglátod, még rám is fogsz unni!(;
És…Sajnálom az embereket, akik nem látják/nem érzik, hogy épp mennyire kiröhögi őket a sors(na meg kicsit én is, haha).

n.

Azon gondolkodom…

…vajon mindenki megkapja-e, amit érdemel. Azon, hogy mikor valaki eldönti mások helyett, hogy mit éreznek, vagy elhiteti másokkal a saját lehetetlenségeit, vajon kap-e majd legalább egy rohadtnagy pofáraesést a sorstól? Azon, hogy akiknek naivitást és ártatlanságot színlelve sikerül szeretetet lopniuk, vagy szívdarabkákat, azokat valaki majd egyszer úgy igazán, felejthetetlenül visszautasítja-e végre? Azon, hogy van-e értelme várni arra, hogy a hibákért az emberek bocsánatot kérjenek, vagy arra, hogy akik nem tudnak semmit, egyszer végre csendben maradjanak, ha nem tudják, miről beszélnek.

Ahogy gondolkodom, csak arra jövök rá, hogy a legjobb, ha nem szólalok meg, még akkor is, ha én tudom, amit tudok; hagyom, hadd beszéljenek csak azok, akik a csöndemből isszák a szavaikat.

Örök körforgás. A semmiből tákolt házacskákat egy reggeli álmos sóhaj is tegnappá morzsolja… Tudod?
Eltűnsz, én feléledek, por vagy, én a csend, a hajnal, a reggeli kávészagú emberekből párolgok az utcán, én vagyok a ponyvaregény a buszon ücsörgő lány kezében, én olvadok a délutáni teádban a cukor helyett, és mikor reggel úgy ébredsz, hogy semmit sem álmodtál, tudod akkor én vagyok az az elfelejtett, éjszakai látomás.

Ma sokat feküdtem a rózsaszín szobámban… és nagyon sajnáltam, amiért ő nem volt velem; hiányzik.

n.

JJ


,,Seeing is deceiving, dreaming is believing,
It’s okay not to be okay!
Sometimes it’s hard to follow your heart.
Tears don’t mean you’re losing, everybody’s bruising,

Just be true to who you are!”

Jessie, köszönöm! És… ez a videó annyira nagyon-nagyon! Kedvem lenne megölelni téged.
(És ez egy rossz este, és még csak tenni sem tudok ellene…)

Na jóéjt.

n.

Kis világom…

…egy apró részlete. : )
(az ágyam melletti fal, köszönöm Józsi!)

n.

Felhők zuhannak

Ez az egész nap olyan, mint egy sóhaj; nem tudom, milyen lehet a semmi színe, de azt hiszem, ma pont olyan színű minden gondolatom. Hát ez egy ilyen nap…
_____________________________________________________

suttognék,
de már felhők zuhannak,
fölfalnak,
utakat mosnak világokká;

elfelejtettem, merre
indultam, mikor még
nem tudtam… mikor
még nem tudtalak…

ibolyalila ablakpárkány,
szobacsönd, kedves
végtelen, sok apró
örökké
(sok pici te);
merre, merre,
merre vigyelek, hogy
ne und az utat hazáig;

a hosszabb út szívszagú,
madarak lakják,
tudod, a
madártollak között sok
az alvó kismadár,

vigyázva lépkedj,
ha velem álmodsz;

nem tudom, mi ez,
furcsa kábulat,
álmot pislogsz,
augusztus;

merre is tévedni el.

(Egyik kedvenc könyvem [:)
n.