Álmos perctöredékek

• • • p s s z t , á l m o d i k ! • • •

Hónap: szeptember, 2011

Donnie

Meg szeretném nézni újra ezt a filmet. Valaki?

n.

De pszt!

Nyugodt és egyszerű minden. Értem a reggelt, hogy mi miért van úgy, ahogy; tanulok a beszélgetésekből, figyelek az emberekre, szeretek, és mindent olyan kiegyensúlyozottnak érzek, ha eszembe jut, hogy mi mindenem van.

Szombat éjjel, hajnal Pesten. 1-2 óra alvás. Vasárnap délutáni hangos csöndek ismeretlen, gesztenyéket hullató, sárgás parkokban azokon a kedves, piros padokon. Aludnék. El is alszom.
Álmomban Márai-versek visszhangoznak bennem, Kassáról szóló szövegrészletek, mindenfélék.

Alig várom, hogy lássalak szombaton. Nehéz ez, de nem baj.
Mikor azt mondod, hogy “veled álmodtam”, akkor valahogy nem tud zavarni, hogy még hány oldalt kellene megtanulnom ebből-abból… csak hallgatni akarom, mit álmodtál, milyenek voltak az üvegfalak, hogyan történt… Messze innen, egy másik éjjel örökkéi lettünk, de pszt… Igen, lehet, csak engem ragadt el újra valami, ami ilyen dolgokat irat velem most ide.

Annyira jó lenne néha őszintén elmondani néhány embernek, hogy… b*****k meg, nem tökéletesek. De minek?
_____________________________________________________

Elhittél valamit, ami nem igaz. Saját magad lappangó betegsége vagy. Sajnálom. Igazán.
(Normális, hogy néha én érzem hülyén magam, amiért jól vagyok? Áh.)

n.

Na helló

Fáradt vagyok, olyan igazén kimerült, pedig ez még csak a második napom ebben a tanévben. (Sokat vállalok valószínűleg, mindegy.)
Ha sokáig nem írok majd néha, akkor az azért van, mert nem jut erőm még arra sem, hogy megnézzem a mailjeim, nemhogy még blogot írjak…
És amennyire szerettem a szombat estét, amiért egész este együtt voltunk, legalább annyira utáltam a vasárnap reggelt. Úgy ébredtem, hogy ‘neee, most ki tudja, meddig nem látlak’…

Megjegyzés: ahányszor csak elmegyek amellett a borzalom mellett, mindig konstatálom, hogy mennyire szörnyű, és bár zavarnia kellene, már nem… egyszerűen nem tud bántani.

Na ez most csak egy ilyen aprócska, helyzetjelentős bejegyzés. Hogy tudjátok, hogy élek, csak zsúfoltak a napjaim.

Pusz,

n.

Újra így

_____________________________________________________
Ez egy semmilyen nap. Nem, pontosítok, ez a néhány nap nem tartozik életem legjobb napjai közé. Nem, még mindig van mit ezen pontosítani: szombat estétől minden napom horror, már megint.
Nem voltam ott a megnyitón, nem vagyok ott az első héten… hát persze, hogy csak én kezdhetem így az évet…
És az álmaim… hááát, én mondom, nem semmi, amit éjjelente produkálni képes néha az agyam.
Na legyen nagyon szép estétek!
Nekem pedig jobbulást.

(A képek pedig… természetesen nem az enyémek, de valahogy ilyen hangulatom van.)

(Milyen rég írtam már verset! Pedig valamelyik este, elalvás előtt ott kavargott egy versike a fejemben… de túl fáradt voltam ahhoz, hogy felkeljek, és leírjam; „majd reggel”. Na persze… az álmaim reggelre ellopták a rímeket, sajnos nem emlékszem. Kár.)

n.

.

Összegzés

Bár nincs sok kedvem búcsúztatni ezt a nyarat, mégis, talán illene. Két éve minden utolsó augusztusi napon kapott a dolog egy-egy bejegyzést(2009,2010), de most még csak nem is írtam a blogba semmit 31.-én.
Jaj, mit is mondhatnék… a maga esős, hideg júliusával együtt is szerettem ezt a nyarat, főleg miattad, Ádám.
A szünidő igazán Párizssal kezdődött meg; életemben először repültem, láttam az Eiffel-tornyot, jártam a Louvre-ben, ettem francia bagettet, láttam naplementét az égből… Aztán a július második fele valahogy csak úgy egyszerűen folyt tovább. Akárcsak az augusztus. Sok csodálatos napot töltöttem együtt Vele, de most mégis úgy érzem, túl keveset. (Uhh, giccses, és talán nyálas is, de nem és nem tudom másképp megfogalmazni. Utálom, hogy  a romantikus filmek miatt az ilyen mondatok csöpögősnek tűnhetnek… de most mit csináljak, ha úgy érzek, ahogy?)
Sokat tanultam a nyáron, elkezdtem mozogni/tornázni… viszont összesen két könyvet olvastam el a tervezett jónéhányból(a verseskötetek, és azok a könyvek, amelyeket már olvastam, számítanak?) Sokat gondolkodtam mindenféléken, és igen, sírtam is párszor.
Valahogy más volt ez a nyár, mint az eddigi összes többi. Nyugisabb, de semmivel sem rosszabb a többinél.
Azt hiszem, rengeteget változtam azóta az iszonyatos június óta… Nem tudom, ez jó-e, vagy sem, de érzem, hogy így van.
Elalvás előtt sokszor csak fekszem az ágyban, és nézem a plafonon sétálgató titokzatos csillogásokat, melyek talán egy-egy távoli autó eltévedt fényei… vagy talán a te álmaid apró részletei, nem tudom. Ilyenkor mindig érzem, hogy mennyire más most minden, még az is, ahogy mosolygok. : )

És mikor tegnap olyan fél tíz körül hívtál, és azt mondtad, hogy annyira rossz volt engem szomorúnak hallani a telefonban, hogy felrúgtad a szabályokat, és bár nem szabad, úgy gondoltad, meglepsz, és most itt vagy Helmecen, hogy megvigasztalj… újra beléd szerettem.

Nem várom a holnapot, nem akarlak itt hagyni téged, nem.
A képek pedig… Emlékek a nyárból.(Igen, ilyen most a körmöm, untam a sima franciát, haha.)
n.

: )


Kedvem volt feltölteni rólunk ezeket a képeket… nem tudom, de ez az egész egyre jobb, és jobb veled. : )
Jaj, és hogy miért van levágva a fejünk vagy a lábunk? :D Mert időzítővel csináltam a képeket…és hát így sikerültek ;]

(Oh, és imádom, de tényleg, hogy mikor 10 centis magassarkú van rajtam és szűk farmer/miniruha, akkor ajtót nyitnak nekem, előreengednek, átadják a helyüket a buszon… ha pedig csak egy lapos, kényelmes cipő, akkor nem is létezem. Ha szeretném a közhelyeket, valami olyasmit írnék, hogy “Pasik!”, de nem szeretem őket.)

Legyen szép estétek! Mára ennyi voltam. (:

n.