Álmos perctöredékek

• • • p s s z t , á l m o d i k ! • • •

Hónap: február, 2012

Mert…

…azért ilyet is tök ritkán lát az ember. Hát ez van, ha rettegésben tart az érettségi. Ha-ha.

Puszi; holnap Kassa!

n.

Midnight in Paris


Think about it.

(nézzétek meg ezt a filmet, nekem nagyon tetszett.)

n.

Ezt muszáj.

Szóval azt álmodtam, hogy miután Voldemort megölte Harryt a villamosmegállóban, én bosszúból jól meggyilkoltam őt a gondolataimmal, erre a szél eltörte a varázspálcám, de ezt nem szabad volt elárulnom a halott Voldemortnak, nehogy valami bajom essen, inkább futni kezdtem; eközben Ádám megkérte a kezem, és ha mindez nem lenne elég, egy idegen odasétált hozzám, és azt mondta: “Ha minden nap meghámozol egy POKÉMONT, boldog életed lesz!”.

Hát nem igazán vagyok normális.

n.

Utcakő, galambok

– Látod ott azt a galambot? Azt az utcakő színűt, azt a tépettet, amelyik az előbb ránk kacsintott.
Nem szólsz. Látom, nem figyelsz. Úgy döntök, folytatom; legalább majd nem nézel bolondnak, ha butaságokat beszélek.
– Úgy kortyolja az olvadt havat, mintha tavasz lenne. Mindenféle emberek lépteivel bújócskázik… Úgy néz, mintha tudna rólam valamit. Tudom, hogy tud a ’válságos tízperceimről’, arról, hogy néhány napja kinyitottam a könyvtárban a Füves könyvet ’ahol kinyitom, azt elolvasom, hátha épp rám illik majd’ alapon, és hogy a szavakban megtaláltam magam; tudom, hogy tud arról, hogy félek, de valahogy nincs erőm többet tenni azért, hogy valóra váltsam az ’álmom’, és tudom, hogy arról is tud, hogy utálom az ilyen nagy szavakat, de ha úgyse figyel senki, miért kellene megnyúznom a gondolataimat, csontig vetkőztetni őket, csakhogy ne legyek túl sok?
Rám nézel. Hát mégis hallasz. Hirtelen mosolyogni van kedvem, mélyen magamba felejteni téged, a mellkasodon elaludni, és álmodni valami lehetetlent. Nézlek, és egyszerűen csak imádom, hogy vagy. Résnyire nyílik ajkad.
– Ne, ne mondj semmit.
És te nem mondasz semmit. Felsóhajtok.
– Látod, míg téged néztelek, a galambom eltűnt. De lehet, csak utcakő lett belőle. Nem tudom. Fura világ ez, a galambok ismernek engem; te pedig még úgy is szeretsz, hogy hallod a gondolataim.
Egy ideig hallgatunk. Hosszú másodpercekig keresem magamban, mit mondhatnék, de te gyorsabb vagy.
– Mindjárt vége a télnek. – mondod.
– Igen, valóban. – És nem tudom, tényleg hallottál-e, de ez mindegy is talán. Megfogom a kezed, és hazakísérsz. Szeretem, ha nem kell egyedül hazamennem. Túl sok az okoskodó galamb az utcán, nem jó velük összefutni, ha egyedül van az ember.

n.

Bál

szeretem.
(tegnap/ma báloztunk.[:)
(és juj, mennyire jó este volt!)

n.

Mert erről talán nem kellene…

Szóval vannak dolgok, amikkel nem tudunk mit kezdeni… Emberek, akiknek mintha kötelességük lenne minket összetörni… És vagyunk mi, akik nem merünk utálni, mert az olyan nagyon kicsinyes, de legbelül annyira vágyunk arra, hogy szabadon gyűlölhessünk, mint talán semmi másra a világon. Hercegnők vagyunk, kastélyokban lakunk, amikről mások csak álmodnak, mosolygunk mindenkire, mintha rendben lenne így… pedig mennyire szeretnénk hangosan utálni azt, aki bántott minket, de ez van; nem illik.
(Nem bírom elviselni, ha őt bántjátok. Nem bírom. Nem… Az angyalokat nem szabad.)

Valahogy most lett elég belőletek.

n.


Hát így mára mondjuk ennyit…
n.

Valahogy…

…nem vagyok kibékülve az utolsó esélyekkel. Félek tőlük. Megijesztenek. Nem szeretek utolsó esélyt kapni, adni pedig nem is tudnék; fuj.

Befejezetlen vagyok, egy részen mindig csak úgy lebeg a semmiben… Azt mondta egyszer valaki, hogy el tudja képzelni rólam, hogy miután például felporszívózom az egész lakást, a porszívót már a szoba közepén hagyom, azt már rakja el más, én eleget dolgoztam.
Ennél a hülye porszívós hasonlatnál nem is lehetne jobban jellemezni engem. (Pedig nem is szoktam porszívózni, mert a kábel valahogy mindig a lábam köré tekeredik, én elesek, a porszívócsővel pedig leütöm az apró törékeny[!!!] dolgokat a polcról…)
Miért nem tudom a dolgokat rendesen befejezni? Mikor felejtettem el, hogyan írják a pontot?

Amúgy lehet, tényleg nem kellene beszélnünk erről. Talán már így is épp eleget hazudtál. (:

Na mára ennyi voltam.

n.